feltüntetett árak a klasszikus mértű 1/2″-os, 110 mm – es méretű vízórák cseréjére vonatkoznak, ettől éltérő mérők cseréje esetén az árak kis mértékben változhatnak!

Cégünk a teljes ügyintézést vállalja

Évközi vízóracserénél ugyanaddig lesz érvényes a hitelesítése, mintha az utolsó pillanatra halasztaná

Kollégáinktól kulturált megjelenésre és precíz munkavégzésre számíthat

A vízórára és a szerelésre 2 év garanciát adunk

Problémás esetekre is gyors megoldást kínálunk
Jogszabály írja elő a vízóra, vagy lakás-mellékvízmérő cseréjét 8 évente. Az 1991. évi XLV. számú mérésügyi törvény tisztázza ugyanis, hogy a vízórák a kötelező hitelesítésű mérőeszközök körébe tartoznak. Vagyis a forgalomba kerülésük előtt kötelező a hitelesítésük. Ez tulajdonképpen a fogyasztók érdekeit is szolgálja, hiszen az óra hiteles és pontos mérése kell ahhoz, hogy a valódi fogyasztás szerint fizessenek vízdíjat. A hitelesítést a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) – korábban Országos Mérésügyi Hivatal (OMH) – végzi el. A tanúsítás során a vízmérőt tanúsító jellel jelöli meg, ami tartalmazza a hitelesítés évszámát is. Ezért jól követhető, hogy mely mérőórák cseréje és hitelesítése esedékes! A mellékvízmérők hitelességi ideje a 247/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet értelmében 8 év, ezért azokat a hitelesítés évétől számított 8. évben cserélni, vagy újrahitelesíteni kell. Az 58/2013 (II.27.) számú kormányrendelet értelmében az ingatlanon belüli mellékvízmérő jellemzően a fogyasztó tulajdonát képezi, ezért annak hitelesítéséről, cseréjéről a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

A munka elvégeztével a szerelő kollégánknál tudnak fizetni készpénzben, valamint bankkártyával a helyszínen.
A számlát SZÁMLÁZZ.HU programon keresztül a helyszínen elkészítjük.
½” (13/80 mm-es) szárazon futó vízmérő felár:
bruttó 3 000 Ft/db-tól
¾” (20/130 mm-es) szárazon futó vízmérő felár:
bruttó 3 000 Ft/db-tól
Jeladózható mérő felár:
bruttó 8 100 Ft/db-tól
½” -os elzáró csere:
bruttó 30 000 Ft (1 db), minden további bruttó 20 000 Ft/db
¾” -os elzáró csere:
bruttó 30 000 Ft (1 db), minden további bruttó 20 000 Ft/db
Csempeszelep csere:
bruttó 30 000 Ft (1 db), minden további bruttó 20 000 Ft/db
Nem szabályos mérő átalakítása: bruttó 55 000 Ft/db-tól
Helyszíni felmérés:
bruttó 10 000 Ft
Meghiúsult kiszállás:
bruttó 6 000 Ft
Mérő újrapozícionálása:
bruttó 55 000 Ft/db-tól
Kiszállási díjaink:
Ingyenes: IV., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII., XXIII., Budakeszi, Biatorbágy, Budaörs, Halásztelek, Lakihegy,Százhalombatta, Szigetszentmiklós, Tököl,
6 000,-Ft: I., II., III., V., VI., VII.,
Amennyiben a tulajdonos nem tud a helyszínen tartózkodni a csere alkalmával, úgy MEGHATALMAZÁSRA van szüksége a jelenlévőnek!
Mérőcsere esetén a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek fizetendő:
Lakás mellékmérő minősített vállalkozó által végzett mérőcsere esetén felszámított adminisztrációs díj: 3 857 Ft / lakás, melyet a Fővárosi Vízművek Zrt. fogja a következő havi vízdíjszámlában érvényesíteni.
Újraindítás, illetve új szerelés esetén Vízműveknek fizetendő:
Lakás- mellékmérő regisztrációs díj: 4 712 Ft / lakás
Lakás mellékmérő minősített vállalkozó által végzett új szerelés esetén felszámított adminisztrációs díj: 4 719 Ft / lakás
A kollégának a szereléshez mindenképpen szüksége van a vízmérő KÉSZÜLÉKHELY azonosítójára, ezt a vízdíjszámla utolsó oldalán találja meg, a gyáriszám mellett. (A Fővárosi Vízmű Zrt. számlamagyarázója ITT található)
Új szerződés, újraindítás esetén, pedig a társasház főmérőjének a készülékhely azonosítójára van szüksége a kollégának! (ezt a közös képviselőtől kérheti el)
Aknában elhelyezkedő mellékvízmérő esetén, minden alkalommal, 2-3 db fotót kérünk a vizoracsere@lapoldalkft.hu e-mail címre. Erre a műszakilag megfelelően kialakított akna és szerelvényei, valamint a mellékmérő típusa, mérete és elhelyezkedése miatt van szükség. A megfelelő minőségű képek beérkezés után tudunk pontosabb árat kalkulálni.
Tájékoztatjuk, hogy ezek az árak csak akkor érvényesek, ha a vízóra, hozzáférhető, szerelhető. Ha a vízóra magassága a földszinttől számolva minimum 30 cm – maximum 150 cm, illetve a mérő előtt lévő elzáró/golyós csap működő képes.
Mellékvízmérők beépítésének műszaki követelményeit pedig ITT találja!
További formanyomtatványokat ITT érhet el.
A Fővárosi Vízmű Zrt. egyszeri alkalommal engedélyezi, hogy egy nyilatkozat aláírásával a következő mérőcserére (8 év múlva) megfelelő magasságba helyezteti a magasan, illetve alacsonyan szerelt mérőt/mérőit).
De ezzel a lehetőséggel CSAK HITELESSÉGI IDŐN belül lehet élni, LEJÁRT vízóra esetén csak szabályos mérő esetén lehet elvégezni a cserét!
Golyóscsap csere esetén a fővízórát kell elzárnia a kollégának, ehhez pedig a közös képviselő vagy a gondnok segítségét kell kérnie, hogy hozzáférhető legyen! Illetve a stranghoz tartozó többi lakót értesíteni kell, hogy a leegyeztetett időpontban nem lesz víz!
Abban az esetben, ha a mérő magasabban helyezkedik el az elvártnál, lejjebb kell hozatni, illetve, ha az elzáró nem működik, akkor ki kell cserélni még mielőtt a vízóra csere megtörténik a Fővárosi Vízművek Zrt. hivatalos szabályzata alapján.
Ezeket a munkálatokat vagy vízvezeték szerelővel tudják megcsináltatni, vagy kollégánk is el tudja végezni plusz költség ellenében és előzetes megbeszélés esetén.
Amennyiben a tulajdonos nem tud a helyszínen tartózkodni a csere alkalmával, úgy MEGHATALMAZÁSRA van szüksége a jelenlévőnek!
A kollégának a szereléshez mindenképpen szüksége van a Felhasználási hely azonosítójára azonosítójára, ezt a vízdíjszámla első oldalán találja meg, a számla jobb alsó részében, az Ön neve alatt. (A Tisztamenti Regionális Vízmű Zrt. számlamagyarázója ITT található)
Aknában elhelyezkedő mellékvízmérő esetén, minden alkalommal, 2-3 db fotót kérünk a vizoracsere@lapoldalkft.hu e-mail címre. Erre a műszakilag megfelelően kialakított akna és szerelvényei, valamint a mellékmérő típusa, mérete és elhelyezkedése miatt van szükség. A megfelelő minőségű képek beérkezés után tudunk pontosabb árat kalkulálni.
Tájékoztatjuk, hogy ezek az árak csak akkor érvényesek, ha a vízóra, hozzáférhető, szerelhető., illetve a mérő előtt lévő elzáró/golyós csap működő képes.
Golyóscsap csere esetén a fővízórát kell elzárnia a kollégának, ehhez pedig a közös képviselő vagy a gondnok segítségét kell kérnie, hogy hozzáférhető legyen! Illetve a stranghoz tartozó többi lakót értesíteni kell, hogy a leegyeztetett időpontban nem lesz víz!
A PANNON-VÍZ Zrt. szolgáltatási területén belül NEM SZÁMÍTUNK FEL KISZÁLLÁSI DÍJAT!
Amennyiben a tulajdonos nem tud a helyszínen tartózkodni a csere alkalmával, úgy MEGHATALMAZÁSRA van szüksége a jelenlévőnek!
A kollégának a szereléshez mindenképpen szüksége van a Felhasználó azonosító számra, ezt a vízdíjszámlán találja meg.